Hogyan lehetne tartósan színvonalas a helyi média? Zsolt Péter, Péterfi Ferenc és Madarász Csaba beszélgetése

Zsolt Péter (Méltányosság Médiaelemző Központ)

Péterfi Ferenc (Civil Rádió)

Madarász Csaba (eDemokrácia Műhely Egyesület)

beszélgetése

ZsP: A találkozó célja az volt, hogy adjunk ötleteket arra, hogy hogyan lehetne a helyi médiumokat színvonalasabbá tenni.

Vegyünk egy kistelepülést, ahol létezik újság, rádió és televízió is; ezek finanszírozásában életszerű, hogy erősen részt vesz az önkormányzat. A kérdés, hogy az önkormányzat által teljesen maga alá gyűrt helyi médiumot hogyan lehetne felhozni egy szintre, és hogyan lehetne ezt tartóssá tenni. Hogy szakmailag jobb legyen, és a függetlensége is nőjön.

Arra, hogy szakmailag valami jó legyen, nagyon jó módszer az úgynevezett sajtótanácsos technika, amit mi is készülünk éppen bevezetni a Civil Rádióban. Ez egy civilkontroll, egy hallgatói visszajelzés, egy fókuszcsoport olyan notabilitásokból, fontos emberekből, akiknek érdemes hallgatni a véleményére.

Például Csaba, te még nem tudsz róla, de bekerültél egy olyan kalapba, amelyben a Civil Rádió sajtótanácsának potenciális tagjai szerepelnek; ha kihúzunk téged, akkor meg fogunk kérni arra, hogy hallgassál meg néhány műsort és hozzád hasonlókkal beszélgess róluk, amit felveszünk, az ajánlások pedig tovább mennek a műsorkészítőnek. Tehát lehet, hogy épp a Feri műsorát, a 117-et fogod meghallgatni és másokkal megbeszélni.

Ezen a módon a hallgató érzékeli, hogy ő fontos, és eközben egy önjavításos folyamaton megyünk keresztül.

Ez nem feltétlenül biztosítja a függetlenséget, csak azt, hogy egyre jobbak legyünk.

Nagyon fontos, hogy ez nem egy felügyeleti vagy döntéshozó szerv, hanem egy kívülállókból, de az ügyhöz érzékenyített emberekből álló véleményformáló kör, akiknek a javaslatait vagy megfogadják a szerkesztők, vagy nem. Nincs semmi felügyeleti kontroll szerepe, meg kényszer sem, ezért tanácsadó.

Amerikában ez úgy született, hogy volt egy meghatározó vidéki lap, és néhány kemény kritikus folyamatosan beírogatott hozzájuk. A tulajdonos rájött, hogy meg kell hívni őket is és megkérdezni a véleményüket, de nem csak őket, hanem más fontos helyi embereket, vállalkozókat, akik egyébként a kekeckedőt is kontrollálják. A megbeszélések első felében a tulajdonos nem is volt ott, a második felében viszont igen és meghallgatta a véleményeket. Tehát egy laptulajdonos fedezte fel, hogy ez az érdekét szolgálja. A Civil Rádióban hasonlóképp a kuratórium indítja ezt el. Ez tehát a színvonalat emeli.

A másik kérdés, hogy hogyan lehet a függetlenséget biztosítani. Egy szerkesztőbizottságot próbáltam létrehozni, ill. annak a kialakulását elősegíteni azon a településen, ahol lakom. És volt rá fogadókészség a polgármester részéről is. El is indult valami, a képviselők elé lett terjesztve, de aztán mégis a hamvába hullt – de nem a polgármester miatt. Tehát mindenképp kell, hogy legyen egy központi támogatás, ahhoz hogy ez létrejöjjön.

Röviden elmondom, hogy miben különbözik egy ilyen szerkesztőbizottság a sajtótanácstól.

A gazdasági kontrollt az önkormányzat képviselő-testülete tudja gyakorolni, ők szavazzák meg, hogy milyen médiumokat akarnak támogatni, milyen összeggel, erre van egy kerete, pályáztat stb. De hogy ahova kerültek a pénzek, hogyan használták fel, egy professzionális kontrollt szükséges. A szerkesztőbizottság speciális végzettségű újságírók, bölcsészek, társadalomtudósok, médiával médiajoggal foglalkozó szakemberekből áll.

A sajtótanács esetében viszont értelmes hallgatókra van szükség, akik a közösség tagjai.

Utóbbiaknak nem is kell, hogy médiával foglalkozzanak, nobtabilitásoknak kell lenni a tagoknak, pl. híres színészeknek, nem az utcáról szedünk össze véletlenszerűen hallgatókat, hanem valamilyen szempontból izgalmasabb emberek kellenek ide.

A helyi beágyazottsága, hogy milyen legyen a szerkesztőbizottságnak. Azt gondolom, hogy jobb, hogy ha nem abban a településben van a munkaviszonya, és pláne nem az önkormányzatnak az alkalmazottja. Semmiféle függő viszonya ne legyen.

A sajtótanácsnál pedig a helyi beágyazottság éppen hogy jó. Azon a településen éljen, minél több mindent csináljon, az ő visszajelzése ettől lesz érdekes.

A kiegyensúlyozottság miatt a szerkesztőbizottságnál lehet arra törekedni, hogy ha tudjuk a politikai orientációjukat, ilyen szempontból kiegyensúlyozottak legyenek – lehet erre törekedni. A sajtótanácsnál ez nem számít.

A fizetés esetében, szerkesztőbizottság egy olyan munka, amit lehet honorálni, attól függően, hogy mennyit tud erre szánni az adott helyi önkormányzat. A sajtótanácsnál ez szóba sem jöhet.

PF: Szerkesztőbizottság alatt azt érted, akik a lapot létrehozzák, vagy ők efelett állnak? Kétféle gyakorlat van, te melyiket érted alatta?

ZSP: Az önkormányzat támogatásával bíznak meg szerkesztőségeket, de ezek kiszolgáltatottá válnak a finanszírozónak. Ezért kell egy puffert, egy szerkesztőbizottságot létrehozni, amelynek – ahogy telik az idő – lehet egyre több jogosítványt adni. Az elején még csak abba fog egy polgármester belemenni, hogy valamennyire a műsorokat, cikkeket értelmezzék, véleményezzék.

PF: Tehát itt a szerkesztőbizottságnak hasonló a szerepe, mint a sajtótanácsnak, de nemcsak tanácsot ad, hanem bele is szól is.

ZSP: A szerkesztőbizottság garantálja, hogy legyen professzionális visszajelzés és ezt el kell, hogy fogadja a szerkesztőség és az önkormányzat is.

Ha nincs egy puffer szerepe, akkor a kiegyensúlyozottság felborul. Ehhez kell egy ilyen grémiumot létrehozni.

PF: Akkor ennek az is nagy jelentősége, hogy ha nem is kötelező érvénnyel, de a súlya miatt hallgat erre az önkormányzat is, tehát ha úgy érzi, hogy őt kritizálják, de azt a szerkesztőbizottság helyénvalónak tartja, akkor elfogadja az érveit.

ZSP: Persze, meg a szerkesztőbizottság állandóan nézi, hogy kellőképpen kiegyensúlyozott-e az adott médium és felhívja a szerkesztőség figyelmét, hogy például túlságosan a polgármester szekerét toljátok, vagy ellenségesek lettetek a polgármesterrel, holott nektek nem az a feladatotok, hogy ellenségesek, hanem hogy kritikusak legyetek. A szakma tudja, hogy mi a kettő között a különbség. Ezt nem biztos, hogy egy sajtótanács érzékeli, vagy tudja, mert ő csak egy civil hallgató.

PF: A produktomról mond véleményt.

A sajtótanács, mivel hogy civilekből áll, arról tud véleményt mondani, hogy neki tetszik-e a műsor vagy nem, az ő attitűdjét tudja megjeleníteni. A szerkesztőbizottságtól többet várunk, egy szakmai tudást várunk, épp ezért jelenik meg, az etikai kódex. A szerkesztő bizottságnak etikai kódexet kell alkotnia, amit el kell fogadnia a szerkesztőségnek és az önkormányzatnak is. Ő ettől kezdve ehhez ragaszkodik. Milyen jó, ha van egy erkölcsi felelős egy közösségben. Szoktunk a közösségfejlesztésnél egy ilyen szerepet kiosztani valakinek; kitalálja a közösség, hogy mi az ő etikai alapja, és akkor van egy szereplő, akitől azt kérjük, hogy erre mindig hívja fel a figyelmet, hogy ha ettől eltérnénk. A szerkesztőbizottságnak ez a feladata, a sajtótanácsnak ilyen feladata nincsen.

A kiválasztásban hasonlítanak egymásra. Nagyon fontos, hogy beemeljük ezeket az új demokratikus lehetőségeket, amelyek nem is annyira újak, hiszen már a görögöknél ott vannak: sorsolással kell mindent csinálni. Ki kell választani azokat az embereket, akik alkalmasak arra, hogy szerkesztőbizottsági tagok legyenek egy településen, mert az önkormányzat azt mondja, hogy ők alkalmasak rá, mert rendelkeznek a megfelelő kvalitásokkal. A lehetséges tagok névsora mellett konszenzusra kell jutnia a képviselő-testületnek, vétójoggal rendelkeznek, akit senki nem akar, az nem kerülhet be. Ettől kezdve van 10-15-20 ember, akik közül sorsolással kell kiválasztani azt a 4-et, akik a szerkesztőbizottság tagjai lesznek, és időről időre cserélgetni kell őket. Ugyanez történik a sajtótanáccsal is. Nagyon fontos demokratikus szempont a sorsolás, mert növeli a dolog igazságosságát a közösség egésze és minden résztvevő számára. Úgy érzi, hogy nem lobbi útján került be valaki.

Még egy szempont. A sajtótanács esetében valakinek vezetnie kell a beszélgetést.

A szerkesztőbizottság, ha akar, kiválaszt maga közül vezetőt, de nem muszáj.

Amire nagyon gyorsan szükség lenne a helyi médiában, hogy ahol találunk olyan polgármestert, testületet, amely ezt bevállalja, ott minél előbb fel kellene ezeket állítani. Választások előtt lehet létrehozni olyan struktúrákat, amikor még senki nem tudja, hogy ki lesz a következő választásnak a nyertese, előtte lehet ilyeneket megbeszélni, ebben mindenki meg tud állapodni, mert még nem tudja, hogy miből lesz neki előnye vagy hátránya és ilyenkor leginkább el tudnak jutni egy igazságos megoldáshoz. Ez minél sürgősebb lenne. Egy sajtótanács az már a minőség fokozásáról szól, azt lehet később is csinálni, de ezeknek a szervezeteknek a létrehozását a helyi médiumokban minél előbb megtehetné egy önkormányzat.

MCS: Kiegészítenélek nagyon röviden, egy picit, hogy ráerősítsek arra, amit mondasz: a Belügyminisztérimnak nemrég jött ki egy olyan ajánlása, amely kifejezetten a közösségimédia-jelenlétre koncentrál, de furcsa módon olyan javaslatokat is tartalmaz, amik egyébként általánosan az önkormányzati médiára vonatkozóan nagyon jó lenne, ha széles körben elterjednének. Első sorban stratégiáról szól és hogy milyennek kellene lennie az önkormányzat közösségimédia-stratégiájának. Ez egy fontos tartópillér lehet, hogy állami oldalról is megjelenik egy ilyen tudományos igényű elvárás, ami olyan dolgokat tartalmaz, amelyek a tartalmak megjelentetésének és a kommentek moderálásának területére, a hivatali időn túl érkező kommentek és tartalmak kezelésére, a negatív tartalmak beazonosítását lehetővé tévő eljárásrend kialakítására, a hivatali véleménytől eltérő tartalmak megjelenítésére és kibontási lehetőségeire, a hivatali döntéseknél felhasznált közösségi tartalmak iktatására és archiválására vonatkoznak.  Hiszen a jelenlegi problémák egy jórésze, amit az önkormányzati médiumoknál tapasztalunk, pontosan ezeknek a hiányosságoknak a tükörképe: hogy nincsenek egyértelmű szabályok, hogy mi kerülhet be és mi nem, nincsenek etikai irányelvek, gumiszabályok vannak. A legtöbb szerkesztőségnél nem nyomon követhető, hogy ki miben hozott döntést, ki döntött arról, és mi alapján, hogy ki van kitiltva egy oldalról és mennyi ideid, amelyek egyébként egy közpénzből működtetett, demokratikus célt szolgáló sajtóterméknél alapvető kritériumok lennének.

Amit Péter elmondtál, teljesen más oldalról közelítette meg a kérdést: arról az oldalról, hogy ha van nyitottság egy önkormányzatnál, akkor milyen struktúrát tehet egy ilyen szándék mögé. De még azt is meg merném kockáztatni, hogy ennek egy részét, ha nincs is egy önkormányzatban megfelelő szándék, helyben élő civil, vagy professzionális szakemberek akár el is végezhetnék, ez által is stimulálva azt a tevékenységet, amivel a minőségi tájékoztatás helyzetét javítani lehetne. Nyilván ez rengeteg munka, de el tudom képzelni, hogy egy közösség így dönt.

ZSP: Ebben struktúrában épp az a lényeg, hogy ez a szerkesztőbizottság hogyha úgy működik, hogy megfelel az önkormányzatnak – először nyilván kicsit félni fognak tőle, még akkor is, ha ők választották a tagjait, amiből sorsoltak, és igazságosnak tartják stb. – még akkor is lesz egy tartózkodás vele kapcsolatban. De ha azt látják, hogy ez egy megbízható színvonalat produkáltat a szerkesztőségekkel, vagy hogy érdemes odafigyelni a tanácsukra, hogy akkor most már talán megint pályáztatni kellene, hogy ne az csinálja a helyi lapot, aki eddig csinálta, akkor egyre több jogosítványt delegálhatnak nekik egészen addig, hogy esetleg ők bírálják el a beérkező pályázatokat, ők tesznek javaslatot az önkormányzatnak, tehermentesítve is kicsit a helyi hatalmat, ugyanakkor a demokráciát biztosítja a helyi társadalom felé. Az, hogy mennyi jogosítványt adnak ennek a szerkesztőbizottságnak, az egy fejlődés eredménye.

Én azokat a modelleket szeretem, amelyek a helyi sajátosságokból indulnak ki, tehát nem átveszünk Amerikából valamit, aztán majd biztos jó lesz, hanem egyszerűen tudomásul veszi, hogy így működik most a magyar nyilvánosság, hogy már maga alá gyűrte az önkormányzat a helyi médiát. Nem a kormányzat gyűri csak maga alá, hanem a helyi önkormányzat is.

PF: A tömegkommunikációról és médiaszolgáltatásról szóló 2010-es rendeletben egzaktul le van írva a sokszínűség, a monopolhelyzet elkerülése,

ZSP meg ezek az irányelvek a médiatörvényben is ott vannak…

PF: Ezek nagyon pontosan körül írtak, lehet hogy itt-ott javításra vagy fércelésre szorulnak, de az alapjogszabályokban garanciák vannak arra, hogy ne történjen az, amit itt sokan olyan fájdalmasan élnek meg, központi és helyi médiára is, országosra, regionálisra egyaránt.

ZSP: Csaba most az előbb ennél is továbbment, az új médiafelületeknek egy csomó új problémája van, hogy ki moderál, meg hogyan, ezekre is oda kell már figyelni. De hát ezek finomságok ahhoz képest, amilyen nagy baj van.